Üresen fekszem
nyárfám peremén, nézek
csukott szemekkel.
Emberi volton
adnék túl, néma vihar
cibálta rongyon.
Foszló ürgelyuk-
magány visszhangja dördül
át orrlyukamon.
Felfeküdnék az
érzéstelenítettség
lebegésébe.
Befal a paplan,
bősz ágyneműfalánkság
párnája csócsál.
2012.04.04. 14:43
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://salrezdulesek.blog.hu/api/trackback/id/tr864363315
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.